2013. december 11., szerda

Let's enjoy December!



Sziasztok!


Jelentkezek! Tudom, tudom, minden bejegyzést azzal kezdek, hogy sajnálom, hogy nem jelentkeztem és igen most is I’m sorry!


Igazából nem tudtam eddig miről is írjak pedig sok minden történt. Annyira utálom, mikor mindenből ugyan azon a 2 héten kell dolgozatot írni. Persze ez logikus, hogy mindenki szünet előtt írat dolgozatot. Ooohoh remélem tényleg olyan lesz a félévim, mint ahogyan számoltam és gondoltam. Úgy örülnék neki! 


Eddig azt hittem minden tök jó és egyebek. Aha, hittem, hinni pedig a templomban kell. Még a legártatlanabb ember is, akiről nem is tudnád elképzelni meg tud tenni veled, ellened olyan dolgokat, amiket talán az ellenségednek sem kívánnál. Ja de legalább vannak, akik a szemedbe mondják, ki mernek eléd állni, ezt pedig szerintem kicsit becsülni kell. Nagyon nehéz az embernek összeszednie magát és oda állni valaki elé és akár elmondani a véleményed a másikról vagy akár az érzésed a máik felé. De kanyarodjunk vissza oda, hogy becsülni kell, igenis ha valaki oda áll eléd és elmondja neked ezeket. Hiszen ha a hátad mögött mondja, nem áll oda eléd, nem mondja a szemedbe, mástól hallod vissza. Ugye-ugye az milyen rosszul tud esni? Utálom én is mikor ezt megteszik, és igen vannak olyan emberek, akik nem vállalják fel a véleményüket. A másik pedig a buta szőke cicababák póthajjal 10 centis műkörmökkel. Tiszta Barbie babák és körülbelül olyan üres a fejük is, mint a babáknak. Párszor magukba nézhetnének, elgondolkozhatnának, hogy mit is tettek, mit mondtak másoknak. Aztán persze ha elmondod a véleményed nekik, akkor még nekik áll feljebb hát, hogy de ő nem is buta szőke picsa ááá nem kicsit, sem de nem lényeg. Nem tudom, az ilyen emberek mit akarnak majd kezdeni 5-6 év múlva mi lesz belőlük, de őszintén nem is vagyok rá kíváncsi, mert sejtem. Igen az utóbbi napokban páran felhúztak ezért is született meg ez a kisebb részlet a bejegyzésben.

Winter is coming! Let’s enjoy December! 


Igen itt a December! Élvezzük ki a mikulás meg jött és ment, de nemsokára jön Karácsony! Mindenki várja, mit kap karácsonyra. Összegyűlik, a család ki kell öltözni szépnek, kell lenni. Formába kell hozni magunkat aztán oda figyelni, hogy az ünnepekre leadott kilókat vissza ne hízzuk az ünnepek alatt. Aztán jön Szilveszter, amin mindenki megy valahova. Na, én leszek az, aki sehova nem megy, aki aludni fog. Tökmenő lesz. Nincs kedvem éjszaka olyanokkal „bulizni” akiket nem is ismerek vagy ismerek, de ugye mégse hiszen nagyon kedves mindenki, míg ott, vagy aztán ha hátat fordítottál már egyből már a szituáció. Szóval lehet csak a kényelem miatt is, de tényleg nincs is kedvem olyanokkal szilveszterezni. Viszont ezt a karácsonyi témát még nem fújtam ki szóval várható még ezzel kapcsolatban bejegyzés nyugalom!


                                                                                                 Lola xx

2013. november 27., szerda

Everything and nothing...



Sziasztok!

Jelentkezek! Nagyon rég nem írtam tudom… Úgy hogy most mindenről írok, ami eszembe jut és eddig kimaradt.

Uh, túléltem a fogadót, egy csomó beadandót és minden tanár csak jót mondott rólam. :) Megint egy csomó dogát írunk egész héten, de gondoltam rég jelentkeztem már ezért most boldogítalak titeket. Közben kiderült számomra 1-2 érdekes dolog… nem mindenki az, akinek mutatja magát. Nem szabad megbízni senkiben…


Kinek mennyire jött be az essence gel nails at home újdonsága? Na meg úgy általánosságban az essence újdonságai karácsonyi kiadása? A gél lakkos körmöket csak ajánlani tudom, nekem nagyon tetszik!


Ha valaki tudja hol lehet itthon kapni  Kleiner Feigling-et mindenképp jelezzen, bár nem hiszem, hogy itthon is lehetne kapni. :/ 

Ígérem 1 héten belül jelentkezek! :))) 
                                                                                Lola xx

2013. november 14., csütörtök

BŁ0G



Sziasztok!

Megint hoztam egy kis blogos összeállítást, amiket ebben a hónapban találtam és tetszik és rendszeresen benézek hozzájuk. : )

Az első két blog egy ismerősöm blogjai az egyiket már múltkor is ajánlottam angolul ír, de ha benéztek hozzá, akkor megismerhetitek. :D



Ez pedig egy lány blogja nekem nagyon megtetszett a stílusa, ahogy ír és érdekes és talán azért is, mert szinte egykorúak is vagyunk :)



Ez pedig egy kis divatblog angolul és magyarul is minden bejegyzést megtaláltok.




Nos, azt hiszem ennyi ezeket találtam és tényleg látogatom őket minimum hetente, de van, hogy naponta is benézek. Még a héten jelentkezem…
                                                                           Lola xx

2013. november 11., hétfő

El van a gyerek, ha játszik...



Sziasztok!

Komolyan mondom most már heti 2 bejegyzést minimum hozok! Ígérem, és most higgyetek, nekem kérlek. Na, a legfőbb ok, amiért nem hoztam a lustaság igen bevallom, na meg hát egész héten és hétvégén olvastam a versenyre, amit jelentek ma túléltem talán még egész jó is lesz, na, jó nem szerintem nem jutok tovább igaz nem is arra küzdöttem… 


„El van a gyerek, ha játszik.”

Milyen szép is az élet mikor fel tudják húzni az ember agyát a „gyerekek” a másik meg csak egy ilyen közmondással válaszol.
 A héten fogadó óra, ami azt jelenti, hogy meg fogok halni. Igazából nem is csak általában a legtöbb gyerek így érzi én is bár remélem túl élem. Maximum 1-2 tanár közli, anyával, hogy milyen lusta és szorgalmatlan a gyermeke. Ami nem igaz nem vagyok, az csak túl sok mindent kell tanulni és túl sok mindent adnak fel. Mi lesz egyetemen/ főiskolán? Ott még több mindent adnak fel, na, jó igen bele kell húzni fel, kell magam pörgetni nem szabad, hogy lusta legyek. A szünet nagyon gyorsan elment mire felfogtam, hogy szünet van hékás nyugalom már kezdődött is előröl a suli. :/  Írtam, hogy alig vártam megjöjjön az Avon a rúzs hát szerintem nem elég krémes, de egy kis labello sima színtelen megoldja. Viszont a körömcsillám az nagyon jó kicsit macerás felvinni igaz minden csillámporos lesz, de a körmömön nagyon jól bírja, lehet, a lakkom teszi az Essences alapozó és fedő lakk is :D
Noémi csak 21-e után fog írni és jelentkezni az biztos, mert nagyon készül a nyelvvizsgájára. Szurkoljatok neki! Köszi! :)
                                                                                                                     Lola xx 

2013. október 27., vasárnap

Megint egy kis összesítés az életemből...Lola



„Sajnálom, hogy folyamatosan veled akarok beszélni. Sajnálom, hogy szomorú leszek, amikor sok időbe telik, mire válaszolsz. Sajnálom, ha olyan dolgokat mondok, amik lefárasztanak. Sajnálom, ha idegesítő vagyok. Sajnálom, ha nem akarsz annyira beszélni velem, mint én veled. Sajnálom, ha túl sokat és túl gyakran gondolok rád. Sajnálom, ha mondtam dolgokat, amiket nem úgy értettem. Sajnálom, ha meséltem neked az értelmetlen drámámról, amikor igazából nem is érdekelt. Sajnálom, ha tapadósnak tűntem, de csak azért van, mert hiányzol.

 

Sziasztok!
 

Élek! Még élek bár nem tudom, meddig ha így folytatom, holnap el akarok olvasni 7 könyvet is szóval muszáj lesz élnem még.  Haha, még nem írtam le egy egész mondatot már siránkozok… megismerkedtem egy kedves lánnyal olvassátok a blogját bár előre szólok, angolul van: http://yammoca.blogspot.hu/ nézzétek! ;) Aztán húh fut az idő konkrétan nagyon gyorsan és én meg elmaradok, nem tudok nektek írni, amiért tényleg bocsi mindenkitől! Örülök, hogy nem hagytatok el minket, azért mert nem írtunk és remélem nem hagy el minket senki! Végre szünet egy kicsit már jól jön, kicsit pihenünk, kifújunk, tanulunk, olvasunk, fényképezünk, kikapcsolódunk. Noémi vett valami hajszeszt és konkrétan nagyon gyorsan nől tőle a haja nekem is kell már mondtam is neki és anyának is, hogy vegyen, nekem csak a nevét felejtem el, de ha megtudom, megírom, ígérem, és majd csinálok képeket is, hogy milyen gyorsan nő. :)) Na meg van Noémi válaszolt LADY BÁNFY hajszesz. Egy csomó minden történt mióta nem írtam/írtunk. Írtam egy csomó dogát elég vegyesen sikerültek, de még szünet után is írunk és még a verseny is ott van szünet után. Aztán a szülinapom már várom (neki biztos eszébe se fog jutni:( ) De sweet sixteen hahaha :D 

Aztán nagyon jó a társaság talán most jól érzem magam. Ennek nagyon örülök, ŐT pedig hát érdekes én akarom, őt szeretném, és nem tudom, na, jó nekem ő kellene, de én neki nem. Nem látja a jót. :( De még nincs minden veszve én várok, rá aztán majd meglátjuk mi lesz, de kicsit olyan érzésem van, hogy ez a hajó elúszott.  Konkrétan most egész jól el vagyunk már nincs kínos csend se semmi ilyesmi, haverok vagyunk és talán nem is kell több jobb is így.  Vettem egy nagyon cuki inget a Takkoban és az ára is tök jó volt.  Alig várom, hogy megjöjjenek a termékeket, amiket rendeltem az Avonból kíváncsi leszek, erre a rúzs ceruzára majd írok arról is. Ez az x-faktor egyszerűen érdekes ebben az évben főleg ezek a ruhák, amik vannak, hát nem tudom, csak én vagyok most ilyen negatív véleménnyel?  

Aztán megint vissza kicsit hozzám faktot kell választanom és még csak az egyiket tudom, hogy mit akarok, az pedig a töri, de kell még egy és nem tudom, mi legyen. Be pánikoltam konkrétan azt se tudom, már mi akarok lenni tanár, de az tényleg csak a végső megoldás, ha nincs más… de per pillanat pszichológus, de a turizmus is érdekel. Szóval most még ezen is rágódhatok, de el fogom ám dönteni nyugalom.  Meglesz ez, is mint minden. Na, jó Vundersőn és Zuperszexi nagyon érdekes műsor nem tudom nektek, hogy tetszik, néha tényleg vicces szóval megyek is és nézem, mivel már nem tudok miről írni, de még jelentkezek hisz szünet! :D

                                                                                                     Lola xx

2013. október 12., szombat

Nem értem....

Sziasztok!

Először is KÖSZÖNJÜK azt, hogy elértük az 1000 látogatót ebben a pillanatban mikor írom már (1050):) !

Aztán ha nem hozunk bejegyzést a következő hetekben, napokban. Akkor előre is elnézést kérünk hiszen iskola és most dolgozatok mindenből mert nemsokára szünet aminek örülünk tényleg. :D Mi most lesöpörtünk egy gyors kampányhetet is nagyon jó volt és talán alig várjuk már a saját kampányhetünket is kár, hogy vége lett nem téphetik szét a dogáinkat a végzősök már. :( Szóval tanulni kell. Aztán van egy csomó dolog amit én személy szerint nem értek! Nem értem, hogy 
  • miért kell mindenből egy ugyanazon héten/napon dogát írni ?
  • miért kell ennyit szenvedni ?
  • miért kell tök fölösleges dolgokat tanulnunk ?
  • miért nem tanulok franciául ?
  • miért nem tanultam zongorázni ?
  • miért kell lecsesznie ha nem is érdeklem ?
  • miért szól bele mindenbe ha nem is érdeklem ?
  • miért is nem érdeklem ? 
  • miért kapott le ha nem érdeklem és nem akar semmit ?
  • miért nem akar semmit ?
  • miért kínoz ?
  • miért nem vagyok én is 17 és mehetnék kikunyizott személyi nélkül bulizni ?
  • miért érdekli a barátnőm, hogy milyen egy lánnyal smárolni (nem-nem Noémit nyugalom) ?
  • miért kezdem minden megjegyzésem úgy, hogy "miért" ?
  • miért göndör a hajam ?
  • miért ilyen seszínű a hajam ?
  • miért ilyen érthetetlenek és kiigazodhatatlanok a fiúk ?
Na jó rendben azt hiszem ennyi talán mostanra de tényleg nem értem ezeket a dolgokat. Hah azért reménykedek, hogy észbe kap és rájön mekkora barom volt mikor azt mondta nem akar semmit és remélem még lesz belőle valami azért. Komolyan mondom ez nem egy panaszkodós bejegyzésnek indult de ez sikeredett belőle elvileg csak meg akartam közölni az 1000 látogatót. De hát ez így sikerült :) Kezdem azt érezni egész jó társaságban vagyok. Egyéb kisebb problémákat leszámítva tényleg kezdem érteni, hogy miért mondják azt az emberek, hogy a gimis éveik a legjobbak egész életükben :) Szóval ha valaki benéz ide és nem talál új bejegyzést I'm sorry, de tényleg ! Jönni fog nyugalom ;) Szeretlek titeket, I love you all :))
                                                                                                                       Lola xx



2013. október 6., vasárnap

Kiss,boy or doing not to believe in a kiss.



Sziasztok!




Na, a hét nem volt épp a legjobb számomra, vagyis de kedd délutánig minden sikerült aztán ennyi volt. Kértem, hogy szurkoljatok és tudom sokan szurkoltak értem :$ de talán nem volt sok értelme, hiszen sikerült, de csak 5 percre ennyi se több se kevesebb. De nem érzem magam rosszul, vagyis de akkor rosszul éreztem magam és még 1 napig utána, de már csak röhögök az egészen. Bár még mindig nagyon örülnék neki, ha sikerülne, esetleg de ez a mostani álláspontok szerint lehetetlen. Bár lehet, ha változna, az ő véleménye én már nem mondanék rá igent. Hiszen egyszer elutasított akkor mért változna a dolog részéről és akármennyire is fájna, nem alacsonyodnék le és fogadnám el. Ebben biztos vagyok és leszek is. Olvasással is kicsit elmaradtam a versenyre, de pótolom menni fog nyugalom. Tanulni is kell, és minden nap látom és nagyon nehéz, de menni fog. Minden menni fog és megy tovább meg se történt az a kis dolog. Na, jó nem mondhatom, el senkinek tehát elmondom mindenkinek. Nagyon fájt a dolog, amit tett át se gondolta szerintem, ha ő azt meglépi, én mit fogok érezni, és ha csak 5 percig is, de éreztem milyen lenne vele ez az egész. De aztán mégsem kaptam 5 percet kész. Fáj, fáj és fáj, de felállok és mosolygok a szemébe. Akarom, őt akarom az egészet és talán még szeretem is bár ezt nem tudom biztosra állítani. Ami biztos, hogy bele tudtam volna feltétel nélkül szeretni. Na, jó nem fogok erről többet hisztizni senkinek, mert már talán én is unom az egészet. Csak nevetni tudok rajta szóval ennyi lettem volna a hétre másról nem is tudok beszélni most azt, hiszem. Oh igen hallottátok a világ legújabb büszkeségét gondolom biztos. 'What does the fox say?' :'D


                                                                                                      Lola xx

2013. szeptember 29., vasárnap

Csak egy kis sírás-rívás



Sziasztok!



Újra itt!:)
Túl vagyunk egy csomó dolgozaton, de még a héten is lesznek, igazából minden héten vannak. Megismertük talán már elég jól az új tanárainkat is.  Már mindenki várja a királyválasztást nem sokára lesz. Kifejezetten nem is tudom, miről írjak csak valami helyzetjelentést akartam tenni. Szóval most leírok egy csomó fölösleges dolgot, ami valószínű senkit nem érdekel, de leírom. Nézem az x-faktort egész jó az új mentor társaság. El kell olvasnom egy csomó könyvet egy versenyre. Nem akarok 8. órákat. Azt szeretném, ha sikerülne és viszonozná az érzéseim/ Szurkoljatok nekem! :$/. Utazni akarok. Jó jegyeket szeretnék. Meg még sok mindent szeretnék, de ki nem? Ennyi voltam a hétre. De a héten hozok, még bejegyzést remélem. ;)
                                                                                     Lola xx

2013. szeptember 21., szombat

Najó nézzétek el, nagyon régen írtam. Úgy döntöttem aktuális leszek. Szóval ez a hétvége azon ritka hétvégék egyike amikor egy fél világ a hétfőt várja. Hogy miért is? Gondolom sokan kitaláltátok már, de aki mégse, annak leírom. Holnapután kezdődik az Így jártam anyátokkal (HIMYM) kilencedik évada. Személy szerint ez az egyik kedvenc sorozatom. A történet 2030-ban játszódik, amikor is Ted elmeséli a gyerekeinek, hogyan ismerkedett meg az anyjukkal. Amire még a nyolcadik évadban sem került sor, de szerintem így is nagyon élvezhető. A főszereplők: a perverz, agglegény (de legtöbbek kedvence) Barney, aki mellesleg fergeee...-most figyelj- TEGES! a kanadai Robin, a házas Lily és Marshall, és természetesen a főszereplő Ted. Általában vígjátéksorozatról beszélhetünk, de vannak benne megható jelenetek. Aki nézi, tudja miről, beszélek aki meg nem, annak mindenképpen ajánlom, fiúknak, lányoknak egyaránt. A részek általában 19-22 percesek. Tehát suit up, and watch HIMYM! XOXO, Noémi <3
              

2013. szeptember 11., szerda

A díj-part I. (reméljük lesz több is) ;)

Sziasztok!

I.Díj
 

Nagyon köszönjük Rebush-nak! <3 


10 dolog rólunk: hiszen ha valaki nyomon követ minket tudja, hogy Noémi és Lola(én) írjuk a bejegyzéseket.

1.  Pontosan 3 hónap és 4 nap van köztünk.
2. Mindketten gimnáziumba járunk,sőt ugyan oda egy évfolyamra csak épp más érdeklődésű osztályba.
3. Egy helyen lakunk gyalog körülbelül 20 percre egymástól.
4. Mindketten szeretjük a Szent Johanna Gimit.
5. Szeretünk olvasni.
6. Szeretünk utazni jártunk már több helyen:Horvátország, Olaszország, Lengyelország, Németország, Ausztria, Szlovákia, Törökország.
7.Egyáltalán nem egyezik meg a zenei ízlésünk.
8.Sőt még a filmekben sem ugyanazokat szeretjük.
9.Mindkettőnknek van kutyája.
10.Egyedül nem mertünk belevágni az írásba ezért gondoltuk ketten állunk neki hiszen így mindig tudjuk a másikat noszogatni vagy épp terelgetni.

10 kérdés: 

1. Ki a kedvenc karaktered a saját történetedből? A blog nem folytatásos ezért állandó karakterek nincsenek.
2. Mióta írsz? Kiskorunk óta írunk történeteket, de a blogolást augusztusban kezdtük.
3 Miért döntöttél úgy, hogy publikálod a történeted? Fontosnak tartjuk, hogy mások is olvashassák a gondolatainkat, esetleg kritizálhassák.
4. Három hely, ahová szeretnél eljutni: Mindenképpen szeretnék eljutni New Yorkba, Írországba, és Olaszországba. Szerintem csodálatos helyek.(Noémi) Anglia,Írország és New York.(Lola)
5. Mi a kedvenc tantárgyad? Furcsa lehet de a matematika a kedvencem.(Noémi) Hát talán az idegen nyelvek: Német és angol.(Lola)
6. Hogyan képzeled el magad öt év múlva? Öt év múlva remélem a Corvinus padjait koptathatom.(Noémi) Öt év múlva remélem az UniWien falai között fogok elmélkedni.(Lola)
7. Cica vagy kutya? Kutya ez egyértelmű.(Noémi) Kutya.(Lola)
8. Kik a kedvenc zenei előadóid? Kedvenc előadóm a Green Day imádom a punk műfajt.(Noémi) Kedvenceim a 1D, RHCP, Rihanna ...igazából mindent elhallgatok.(Lola)
9. Van testvéred? Van egy húgom.(Noémi) Van egy öcsém.(Lola)
10. Milyen sorozatokat nézel? A sorozatnézés az egyik fő hobbim, ezért többet is össze tudok gyűjteni. Szeretem az Így jártam anyátokkalt, a gossip girlt, a Kínost, de a kedvencem a Pretty little liars, és tervben van a Glee.(Noémi) Én csak a GG-t néztem míg a végére nem értem.(Lola).

A mi kérdéseink: 


1. Milyen háziállatod van ha van? 
2. Hány éves vagy? 
3. Kedvenc helyeid a világon? 
4. Kedvenc előadóid? 
5. Hol leszel öt év múlva? 
6. Van testvéred?
7. Olvasol fanfictionokat?
8. Mióta írsz és miről?(pl.divat,smink,fanfic.)
9. Miért döntöttél úgy, hogy publikálod az írásod? 
10. Hol szeretnél élni ha akárhol élhetnél a világon? 

Akiknek tovább küldöm: 
  Dorothy
  kriszty96 
  snowflake














2013. szeptember 10., kedd

Ilyen az mikor utál a tanárod… és te is kölcsönösen utálod!



Sziasztok! 
Előre megjegyzem extra hosszú a bejegyzés szerintem, és saját képek.



Haha persze, hogy a tanár tőled többet vár, mint mástól, ez teljesen megszokott már feleltet tőled kérdezi a legnehezebb szavakat, mást nem is vártam pff.. Ha valamit nem tudsz kimondani még, cseszeget is aztán kapsz egy hármast. Hurrá legalább nem állok, bukásra érzéssel még örülök is neki! Na, jó persze annyira, nem mert akkor elkap, a kölcsönösen utálom fázis, mert már előre tudom, hogy a következő 2 hétben engem fog feleltetni és stb.. Hiszen ő is utál engem, amiért nem tudok 5 perccel többet tanulni az órájára hisz akkor akár ötös is lehetnék szerinte, de ha szegény megtudná, hogy az elmúlt egy évben mióta tanít, összesen 50 percet nem tanultam az órájára akkor gondolom rosszul is lenne, és mivel a nyelvvizsgám nem rajta fog múlni, hiszen ez csak a „második” nyelvem ezért szabadon utálhatom. :D Egyébként csak én érzem magam ilyen szarul, fáradtan mikor 8 órám van?


Na, igen az ember 8. órában már olyan hülyeségekre képes és már mindenen csak nevet.

Aztán hazaér és tanuljon más napra, sőt mivel mi kéttannyelvű osztály vagyunk, ezért tanuljunk minimum 3 órát délután is. Haha, jó vicc persze mikor jönnek a magyarázattal hogy mi érettségin is több időt kapunk, mint az ’átlag’ normál érettségizők, hiszen mi idegen nyelven írjuk. Na, jó azt hiszem, nem siránkozok, többet a suliról még tuti fogok, hiszen még csak szeptember 2. hete. De-de egy utolsót nem tudom kinek, hogy de nekünk k*rva szar órarendünk lett másoknak is???



Tegnap eljutottam a Rossmanba és vettem 2 körömlakkot. Komolyan a 2 körömlakknak úgy örültem, mint majom a farkának, de akkor is nagyon-nagyon. Még több pozitív oldal számomra hogy zseniális idő van, egyszerűen tökéletes, ha esik, akkor is, ha süt a nap, akkor is nem akarok se szétfagyni se megsülni tök jó. Ma még a társaság is jó volt elég sokat nevettünk ma. Anya ma volt és megvette az arckrémemet is éjszakára már épp ideje volt, mert tegnap sikeresen kifogyasztottam a régit. Viszont reggel fel akartam venni az órám azt, amit csak ahhoz hordok, amihez nem megy a piros xd na, szóval körülbelül karácsony óta áll a kis díszdobozában az édes kb. 3szor volt rajtam és nem működött szóval a rózsaszín felsőhöz felvettem a piros órát lehet, ezt viccesnek tartjátok, hogy mekkora problémának állítom be, de szerintem a piros és rózsaszín nagyon üti egymást szóval így jártam. Amúgy valaki nem ismer véletlen egy 180centi jóképű, aranyos, kedves, okos, megbízható srácot lehetőleg olyat, akinek nincs barátnője és van jogsija:P ha tudtok, ilyet várom a kommenteket és a bátor jelentkezőket. Szóval hajrá fiuk! Észrevettétek ilyen hosszú bejegyzést még nem is írtunk se Noémi se én húha azt hiszem, kezdek belejönni. Lehet elkiabáltam, mert nincs más ötletem szóval mára ennyi. Sok sikert a hét további feléhez (legalábbis addig, míg nem jelentkezek)!

                                                                                                          Lola xx


2013. szeptember 7., szombat

Egész hét eseményei pár szóban.



Sziasztok!



Oh, igen elég rég hoztam én is és Noémi is részt. De elkezdődött a suli szörnyű órarendem van szerencsére nincs heti 5 tornaórám. Olyan fura, hogy tavaly mi voltunk a „kicsik” „elsősök” most meg bemegyek reggelente és minden folyosón egy csomó új arc, akik megjegyzem, még köszöngetnek is oké, hogy a házirend ezt írja, de mégis fura mivel csak a „kicsik” tartják be. Kötelezőt kell olvasni, könyveket kell olvasni a versenyre és időközben megjelent a Bábel is, amit meg is kaptam :) el is kezdtem. Aztán még hajkurászok egy csomó könyvet, amik mostanában fognak megjelenni. Az új tanáraim azt hiszem elég jók bár még nem volt velük sok órám, majd meglátjuk. Tanulni is elkezdtünk jövő héten már szódolgozatok, felelések. Végre eljutottam kozmetikushoz is komolyan mondom nagyon jól jött ott egy kicsit átszellemültem, lenyugodtam és megint baba popsi simaságú arcom lett. Ja és senki nem akar eljönni velem a This Is Us-ra :( Egyedül meg mégse olyan buli utazni Pestre vagy Győrbe, mert ezek vannak a legközelebb.



                                                                                                     Lola xx

2013. szeptember 1., vasárnap

Itt van az ősz, itt van újra....



Sziasztok!

Nos, ez is eljött újra szeptember újra iskola. Mostanra már elég sokan túl vagyunk az évnyitón, ezt már túléltük. De kb. 2 hónap és újra szünet :DDDD
Elég sok óránk lesz, lesz pár új tanár és tantárgy is, bár az órarendet csak holnap kapjuk meg.
Remélem most már jó lesz az osztály, mint társaságban, mint tanulásban.
Végre nem fogunk megsülni sem.. jön a hűvös idő tudom, sokan nem szeretik, de én szeretem az esőt és a hideget. Na meg a pulcsik, cipők, kabátok, csizmák, sálak ezeket is imádom. Szóval csajok jöhet a sok-sok meleg puha pulcsi sál és az esőkabát is.
Mindenkinek sok sikert a sulihoz!!! :)
Ui.: A képet én fotóztam :)
                                                                                                                      Lola xx 

2013. augusztus 30., péntek

Blogok melyeket olvasok.



Sziasztok!



Blogok melyeket olvasok és nem ’fanfictionok’ .

- Tina sminkvilága  /http://tinasmink.blogspot.hu/

- Erica Kvam… bár őt nehezen olvasom, hiszen norvég, de a képei szépek /http://l0ve.blogg.no/

- The Little Black Blog /http://kisfekete.cafeblog.hu/

És a végére egy + ami ugyan nem blog de nagyon szeretem és hasznos is szerintem ahhoz képest, hogy elvileg krém mánia a neve mindent megtalálni, rajta ami fontos a számunkra /http://kremmania.hu/




Belegondolok ez az utolsó péntek, ami még hivatalosan a tanévkezdés előtt van brühühü ;(

Bár azért ahogy néztem hamar itt lesz az őszi és téli szünet is viszont a téli szünet után a tavaszi az nem fog sietni bár mi már szerencsésnek mondhatjuk magunkat Noémival, hogy van érettségi szünetünk is. Olyan fura hogy csak 180 napos a tanév sokkal többnek tűnik.

Amúgy csakúgy ünnepélyesen bejelentem, hogy kiolvastam a könyvet, amiről előzőleg írtam, hogy jobban tetszett a polcon, és nem is volt olyan rossz a sztori :'D Most Leiner Laura Bábel című könyvének a megjelenését várom mivel dedikálásra nem tudtam menni. 
                                                                                                                         Lola xx

2013. augusztus 29., csütörtök

I hate.....everything!



Sziasztok!




Nektek is sokan tanácsolják, hogy idegen nyelven nézzetek, filmet vagy épp olvassatok, ha vagytok olyan szinten a nyelvből? Nos, igen végignéztem a GossipGirl-t ahonnan lehetett feliratosan, mivel az angoltudásom hát még nem épp kifejlett, de küzdök érte! Viszont most mivel nem sokára suli ki kellene olvasnom a ’kötelező olvasmányt’ német órára. A sztori elég izgalmasnak tűnik bár számomra elég jól mutatott a könyv egész nyáron, a polcon is :)

Ma is izgalmasabb volt a körömfestés és az utolsó részek a GG-ből.

De visszatérnék a bejegyzés címére ’I hate…everything!’ Na, jó nem mindent, de füzeteket csomagolni és majd tankönyveket csomagolni, mikor belenyúlok a még meg nem száradt körömlakkba, mikor a hajam önálló életet kezd, mikor mindent az utolsó percre hagyok (ez azt hiszem a gyengém), mikor elmegy az internet, vagy ami jobb, amikor már eleve nincs is, mikor hazudnak és becsapnak, vagy épp kihasználnak.



Ui.: Ha valaki cserélni szeretne, a chatben küldjön 1 linket, és már működnek a ’vélemények’ gombocskák is. :D                                                
                                                                                                            Lola xx
Sziasztok, Noémi vagyok. Úgy döntöttem most a Különc srác feljegyzéseiről írnék. Megpróbálok minél kevesebb spoilert rakni bele.  A történet lényege, hogy a címszereplő, Charlie, naplószerűen megírja az életét és bejegyzésenként elküldi egy számára ismeretlen személynek. A történet elején Charlie elkezdi a középiskolát, eleinte kicsit magányos, de hamarosan szerez nem túl átlagos barátokat.

Érdemes elolvasni a könyvet és megnézni a filmet is, amiknek sajnos (mint általában), kicsit különbözik a története. Negatívum volt számomra az is, hogy a "különc srác" nagyon retardált, értem én hogy ez a lényege, szerintem ez már túlzás. Ennek ellenére csak ajánlani tudom. XOXO Noémi

2013. augusztus 28., szerda

I'm so happy! Hahaha NO! Come the school.



Sziasztok!



Lola lennék… gondoltam írok 1 kis bemutatkozót magamról. Egy átlagos 16 éves lány vagyok. Sok mindent szeretek pl:1D, Beatles, Rihanna, Bruno Mars, Twilight, Gossipgirl. Szeretek olvasni bár nem tudom, mostanság a mi korunkbeliek mennyire tartják ’menőnek’ az olvasást. Elég sok mindent olvasok a Szent Johanna Gimitől kezdve a Szürke ötven árnyalatáig. Azt hiszem, nem ragozom tovább, ha valami érdekel, titeket kérdezzetek ;)



Az elmúlt napokban elég sokan beszélnek Miley Cyrus VMA-s fellépéséről hát igen eléggé elfoglalta a show-t. Vagy Taylor Swift célozgatása Harrynek… tartogatott szép dolgokat az idei VMA is. Ja és ha VMA akkor sajnos közeleg az iskola is :( Nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember/diák, aki várja az iskolát, naaa jó, persze akik most lesznek 9.esek, de nem olyan nagydolog, sőt csak többet és jobban kell tanulni ha, el akarsz érni valamit. Aztán minden év elején megfogadjuk, hogy most tanulni fogunk, de ez sose sikerül ugye ismerős a helyzet? 
                                                                                    Lola xx
Sziasztok!

Két lány vagyunk akik belevágtak a blogírásba.Választott témánk nincs, szóval mindenről lesz szó.Kövessetek minket, reméljük páran megszerettek minket.Írjatok véleményeket,tippeket mindent szívesen fogadunk. :) A bejegyzéseket ketten írjuk, mindig ott lesz, hogy épp melyikünk Noémi xoxo és Lola xx. :)